Fiatalok Kulturális Szövetsége Ifjúsági Egyesület

A „Fiatalok Kulturális Szövetsége” – Ifjúsági Egyesület 1999-ben alakult, független civil szervezetként

Alapvető feladatunknak tekintjük, hogy a helyi társadalmi életben aktív, felelős szerepet vállaljunk. Főbb tevékenységeink közé tartozik, az ifjúság közéletben való fokozott szerepvállalásának segítése, jogaik védelmének előre mozdítása és érdekeik képviselése. Fejlesztő tréningeket, tanfolyamokat, találkozókat és egyéb programokat szervezünk térségi és megyei szinten, illetve segítjük a fiatalok életkezdési, elhelyezkedési, továbbtanulási és egyéb életesélyeinek javítását. Az Egyesület feladata a fiatalokkal való személyes foglalkozás, ennek érdekében az eddigiekhez képest új és hathatósabb eszközök alkalmazása, különböző rendezvények, programok, események szervezése.

Az Egyesület Információ Pontot működtet Vásárosnaményban, ahol a közösségi tér lehetőséget nyújt a fiataloknak nyugodt beszélgetésekre, folyóiratok, könyvek olvasására, zenehallgatásra, ingyenes játékok valamint ingyenes internet hozzáférés használatára. Ingyenes ifjúsági tanácsadással és mindenki számára hozzáférhető szakemberekkel (szociális munkás, gyermekvédelmi pedagógus, védőnő) segítjük a fiatalokat problémáik megoldásában.

Egyesületünk nyilvántartott képző intézmény, felnőttképzési akkreditációval rendelkezik.

Szervezetünk 2006-ben kezdte határon átnyúló programjait. Az első programunk a Múlt örökségét, ami egy interkulturális ifjúsági oktató és kulturális program az Európai Unió INTERREG programjának finanszírozásával magyar és román szakemberek bevonásával valósult meg. A kulturális és oktatási értékeinek elismeréseként 2008-ban A Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének hivatalos programja lett. A Múlt Öröksége egy nem formális pedagógiai módszerrel történő oktató program ami a környező világra, a körülöttünk található kulturális örökségre valamint annak megismerésére helyezi a hangsúlyt.

Ezt követően kezdtük az INFOTÁRS interregionális oktató programunkat amit a Szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvánnyal közösen dolgoztunk ki. A program keretében egy e-learning alapú digitális kompetencia fejlesztésére épülő képzési anyagot készített a két szervezet közösen, majd erre épülő képzéseket valósított meg. Az oktatás internet alapú tananyagból (információ technika, számítástechnika, alkalmazások, digitális pénzügyek, stb.) párhuzamosan zajlottak Szatmárnémetiben és Vásárosnaményba is.

2010-ben kezdett TÁMOP 5.5.1.A-10/1 „Horizontális célkitűzések megvalósulását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása” c. pályázati konstrukció keretében benyújtott „Mit ér a fiatal, ha vidéki” című projektünk nagy hangsúlyt fektet az önkéntes tevékenység, a közösségépítés mellett az oktatásra és a képzésre is. A projekt keretében a vásárosnaményi kistérségben élő, hátrányos helyzetű fiatalok élethelyzetének javítása a célunk. Számukra különböző képzéseket, tréningeket biztosítunk.

Jelenleg több mint 100 önkéntessel működik a Vásárosnaményi Önkéntes Pont akik közösségi, oktatási és iskolai valamint szociális és környezetvédelmi feladatokat látnak el.

A vásárosnaményi feladatokat, az információs pontot, a képzéseket és a tanácsadásokat valamint az ifjúsági és önkéntes programokat 2013-tól egy megújult épületben a Bázis Pont – Közösségi Oktató és Szociális Központban érhetik el a kistérség lakói.



Pro Magiszter Társaság

Társaságunk a szatmárnémeti kihelyezett egyetemi tagozaton dolgozó tanárok és az itt tanuló egyetemi hallgatók társasága. Székhelye: Szatmárnémeti, Petőfi Sándor u. 47. sz. Célja: anyagilag és szakmailag támogatni intézményünket, a benne dolgozó egyetemi tanárok munkáját és a hallgatók tevékenységét. Félévtizedes megléte alatt számos tevékenység (tudományos kör, utazás, gólyabál, pályázat, könyvkiadás, fogyó irodai termékek biztosítása, eszközök javítása stb.) anyagi hátterét biztosította. Az ehhez szükséges pénzügyi alapot az évi adók 2%-ból, támogatásokból és pályázatokból szerezzük be.

Fejlesztési stratégia: A BBTE szatmárnémeti kihelyezett tagozatának háttérintézményeként tevékenykedni, szakmai-tudományos konferenciák szervezése, fejlesztési, eszközbeszerzési, szakmai pályázatok készítése, az oktatók és a hallgatók tudományos tevékenységének támogatása, könyvkiadás, szakkiadványok, egyetemi jegyzetek támogatása, a diákság tevékenységének támogatása.

Lebonyolított pályázatok: az Illyés Közalapítványnál nyert eszközfejlesztési és gyermekirodalmi konferencia lebonyolítására nyert pályázat és a Pro Hungaris Alapítványnál nyert könyvtárfejlesztési pályázat.

Egyéb lebonyolított programok: 2002: Shakespeare-ünnepség, Irodalomtanítás a harmadik évezredben, szakmai tanácskozás a magyartanárokkal és a Pont Kiadóval, 2003 és 2005: társszervező az Alternatív Pedagógiai Módszerek c. nemzetközi konferenciasorozatban Szatmár megye óvónőinek és tanítóinak, 2006-2012 között: társszervező A 12 legszebb magyar vers c. konferenciasorozatban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolával és a Bp-i Irodalomtörténeti Társasággal. Évente: a Tudományos Diákköri Konferenciák támogatása és megrendezése.